2025. október 30., csütörtök

Csodapercek korai fejlesztő program

 A gyógypedagógus mindig figyelmezteti a szülőket, hogy a gyermek életében az első 3 év a

 legfontosabb. Ebben az időszakban megy át a gyermek a legnagyobb fejlődésen, tanulja

 meg a legtöbb dolgot saját testével és a környezetével kapcsolatban is.

Ahhoz, hogy későbbi problémákat előzzünk meg, szükséges, hogy odafigyeljünk a kisgyermekkel való játékos foglalkozásra. Legyünk tudatosak ezzel kapcsolatban. Nem aza fontos, hogy méregdrága játékokat vásároljanak, hiszen kifejezetten egyszerű ötletekkel is színessé tehetjük a gyerkőcök mindennapjait, melyek játékosan, rejtett módon fejlesztik őt.

 

Fontos, hogy az anyukák odafigyeljenek, és célzottan is foglalkozzanak a babával, hogy  értelmi és érzelmi, kommunikációs képességeinek, kognitív, megismerő képességeinek, érzékszerveinek, és mozgásának fejlődéséhez a megfelelő segítséget adják.

 A színes kendő, lengetése és az éneklés mindig vidámmá teszi a gyerekeket.

Labdagurítás, dobás

Amíg a csecsemő nem tudja megfogni a tárgyakat, már akkor is guríthatunk neki labdát, -hangsúlyozta a gyógypedagógus-mozgásfejlesztő - vagy puha változatban ösztönözhetjük arra, érintse meg, próbálja megfogni.  Ha a kicsi  már tud ülni, gurítsuk, dobjuk neki a labdát, kérve, hogy ő is próbálja meg. Vagy emeljük a levegőbe, és ejtsük le, hallgassuk meg, hogy koppan a talajon. Amit fejleszt: figyelem, látás, értelmi képességek, tapintás, finommotorika A lágy, babazene vagy kedves dalocskák már korán megalapozzák a gyermek zenei nevelését. Kellemes közösen eltöltött idő, ami babát és szülőt is megnyugtat, a pici pedig ismerkedik a dallamokkal, ritmussal. Ritmusos mondókázás: Kiemelten fontos a ritmusérzék fejlesztése, sok más képességgel, készséggel összefüggésben áll., ritmikus mondókákat , mozdulatokkal kiegészítve végezték a szülők.  Említést tettünk az állatok és a járművek a legegyszerűbb és élvezetesebb ennek gyakorlására, hiszen már a csecsemő is felfigyel, ha állathangokat, vagy egy mentő, tűzoltó szirénáját hallja. Utánoztuk itt  a környezetünkben, kinyitottunk egy könyvet  a látott állatok alapján az állathangokat gyakoroltuk közösen. Nem maradhat ki a kisgyermek életéből az ölbéli játékok.  Itt az éneklésen kívül egy nagyon fontos kapcsolódás az érintés, a ringatás, ezzel is segítjük a baba idegrendszerének fejlődését, érzelmi képességeit támogatjuk, fejlesztjük érzelmi intelligenciáját, erősítjük az egészséges kötődés kialakulását, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lesz a pici, hisz testileg kis tud kapcsolódni ezeknél a játékoknál.

                                            








































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.