2026. június 9., kedd

Életképek a gyerekház életében




















 






























Csodás percek korai fejlesztő foglalkozás


Az elmúlt két év során a gyermek- és szülőközpontú támogatásnak köszönhetően egyre nagyobb mértékben sikerült elnyernünk a családok bizalmát, amely hosszú távú működésünk egyik legfontosabb alapja. Kiemelkedő eredményként éljük meg, hogy a szülők nemcsak rendszeresen részt vesznek foglalkozásainkon, hanem az itt elsajátított játékokat, mondókákat, valamint a beszéd- és mozgásfejlesztő gyakorlatokat is beépítik otthoni mindennapjaikba és közös tevékenységeikbe. Indokolt esetben ezeket tudatosan, szinte tréningjelleggel, terápiás céllal is alkalmazzák.

A gyermekek fejlődésének támogatása érdekében a szülők egyre aktívabb együttműködő partnerekké váltak a korai fejlesztésben meghatározó szerepet betöltő szakemberekkel – többek között gyermekorvosokkal, neurológusokkal, gyógypedagógusokkal, gyógytornászokkal és egyéb terapeutákkal.

Mindez jelentősen hozzájárul a korai prevenció eredményességéhez, és nagymértékben segíti a későbbi fejlődési, tanulási és egyéb nehézségek megelőzését. Küldetésünk egyik legfontosabb célja ennek a szemléletnek és együttműködésnek a támogatása, hiszen meggyőződésünk, hogy a gyermekek fejlődésének leghatékonyabb segítése a családok és a szakemberek közös munkáján alapul.

Köszönjük szépen Gyenis Kereskedelmi és Szolgáltató Mezőgazdasági  Szövetkezet segítségét, hogy ezt a foglalkozást megtarthattuk.